Viszlát 2018, nem fogsz hiányozni
Itt se mostanság jártam utoljára, szóval let's do this year review.
Igazából 2018 rettenetesen unalmas volt számomra, nem is tudnám olyan szépen összeszedni az évben történteket, mint eddig. Ez volt az az év, amikor nem terveztem el semmit, csak hátradőltem és végignéztem, ahogy minden elromlik körülöttem. Persze sosem felejtettem el panaszkodni, mindvégig kitartóan küldtem a helyzetjelentést a szánalmas életemről a szánalmas érdekbarátaimnak. Fogalmam sincs, hogy jutottam el idáig. Komolyan.
A régi barátaimmal so-so tartottam a kapcsolatot, de amúgy nem lennék meglepődve, ha nekik is elegük lenne belőlem. Tényleg csak utálkoztam, alig léptem előre. Leginkább hátra lépegettem duplán, elmerültem az önsajnáltatás kellemes kis húgymeleg vizében. Tökéletes magyar mintapolgár voltam egész évben; néztem, ahogy mások dolgoznak, persze korholtam is őket, amiért nem volt tökéletes. A fizetésemet elköltöttem mindenféle hülyeségre, aminek semmi haszna nincs. A jövőmre nem gondoltam, csak szidtam a kormányt, a munkahelyemet, a főnökömet. Ja igen, meg persze az időjárást is. Mert persze sosem jó az aktuális, nyáron hisztiztem a meleg miatt, télen sírtam a hidegtől.
Eljártam iszogatni a kollégákkal, jó pár sör, tequila és jäger lecsúszott. Sokszor az se érdekelt, hogy másnap dolgozok, csak az volt a lényeg, hogy részegre igyam magam és nevessek minden idióta megmozduláson. Nem tanultam, megbuktam a vizsgáimon, amikre persze nem kis összeget fizettem. Vettem egy autót, ami épp csak elindul, de egyébként minden gondja van.
De nem zavart ez az egész, mindvégig azt mondogattam magamnak, hogy ez így van rendjén. Nem szabad több után áhítoznom, mert az álmodozók kora már lejárt. Azt mondták, nőjek fel. Nem kell szeretnem a munkámat, csak végezzem el, otthon pedig azt csinálok, amit akarok.
Egy egész évnek el kellett telnie, hogy rájöjjek, ez nem normális. Nem akarom tovább eltűrni, ahogy a főnököm nap, mint nap megaláz, csak mert megteheti. Nem barátom, egy faszt teheted meg. Megmondhatod, mit csináljak és mikor, de nincs jogod bírálni a személyiségem. Ha nem tetszik a hangom, ne hallgasd. Ha nem tetszik az arcom, ne nézd. Én nem fogom feladni magam egy faszszopó kedvéért csak úgy, ebből elegem lett. Ha még egyszer azt mondja nekem valaki, hogy ez a normális, komolyan bemosok egyet neki. Mert ez nem igaz.
Vannak normális főnökök. Nekem is volt egy, ezért is ragadtam ezen a munkahelyen. Simán továbbléphettem volna már, ha a képzettségem nincs is meg hozzá, de a tapasztalatom és kapcsolataim simán. Ehelyett tovább csücsültem a fenekemen, mert mindenki bemagyarázta, mennyire jó itt, a fizu is csinos, meg a közösség sem rossz.
Ugye mennyire szánalmas az egész? A fizetés mindenhol máshol is ennyi, talán még több is a juttatások miatt. Közösség pedig az összes munkahelyen van, talán még kellemesebb is, mint itt. Nem csak hagytam, hogy anyagilag és lelkileg lehúzzanak, de még jópofát is vágtam az egészhez. Undorító módon én is képes voltam benyalni a főnöknek, mert elhittem, hogy előléptethet. Elviseltem az összes beszólását, eldobtam az önbecsülésemet, nem törődtem a saját érzéseimmel. Egy kis fizetésemelés miatt.
Nem vagyok sem rá, sem a többiekre sem mérges már, csak magamra. Mert én voltam az egyetlen, aki végig hagyta, hogy megtörténjen ez. Ezért is hálásan fogok nekik búcsút mondani, sok mindenre megtanítottak, még ha nem is jófejségből.
A másik, ami miatt sokkal mérgesebb vagyok, mert bedőltem egy férfinak. Ja bocs, fiúnak. De ezzel is tudnék vitatkozni, mert napjainkban - főleg az én korosztályomban - nincsenek már meg azok a normák, mint régebben. Az lett a hétköznapi, hogy a hímek hazudnak, a nők pedig úgy tesznek, mint akik elhiszik ezt, hogy aztán sajnáltathassák magukat.
Végigcsináltam ezt is. Az első pillanattól fogva tudtam, hogy kamu az egész, hogy egy pillanatra sem gondolja komolyan. Mégis simogatta a lelkem az olyan ostoba kijelentésekkel, miszerint vigyázni fog rám, többet jelentek neki, nem fog elengedni. Hát barátom, ha nála ilyen az, amikor maga mellett tart valakit, kíváncsi vagyok, milyen lehet, amikor nem foglalkozik mással. Mert napok óta nem válaszol az üzeneteimre, ha mégis szíveskedik megnézni, lerendez pár idióta, átlátszó kifogással.
Azt mondta, ő más leszel. Igaza van, más volt. Neki engedtem mindent, ő használt ki először. Megtapsoljam? Vagy más dicséretet kérne?
Mérgező szavaival ő is rávett, hogy egyre messzebbre engedjem el az önbizalmam. Sokkal okosabb módon kritizálta a lényem, mint mások. Erre nem jöttem rá azonnal, mindig csak azt éreztem, hogy rosszul cselekedtem. Szépen lassan elkezdtem változni, ami persze nem annyira rossz, mondhatná bárki. Így van, ha pár szokásodon módosítasz, az nem vészes, de amikor alapvető tulajdonságaidat titkolod el, hogy a kedvére tegyél, az már igen. Rossz. Nem király. Gáz. Vagy amit akarsz.
Azért még mindig hiányzik, ez a legrosszabb az egészben. Még mindig várom, hogy bocsánatot kérjen, vagy bármit tegyen értem. Értünk. Persze nem fog soha, de az álmaimban akkor is visszaköszön. Ugyanolyan idióta vagyok, mint a többi nő. Elsírom a bajom a "barátnőimnek", akik persze eljátszák, hogy na majd megkeresik a csávót és jól megverik. Aha, hogyne. Abban is biztos vagyok, hogy a hátam mögött pont ezek a csajok mondanak el mindenféle ribancnak, mert belementem ebbe a típusú kapcsolatba. Mintha nem ők biztattak volna a kezdetekkor, mintha nem az ő ötletük lett volna.
Nem hibáztatom őket sem, próbálok nem ítélkezni, ami azért lássuk be, nehéz dolog. Mégsem akarok dühös lenni, azt már meguntam. Egy egész évet vesztegettem el arra, hogy siránkozzak és mérges legyek. Felváltva, vagy a kettő egyszerre, már mindegy is volt.
Lehet, hogy ez az "új év, új én" dolog már lejárt, mainstream, vagy unalmas, de őszintén? Nem érdekel mások véleménye. Az, hogy megváltozik egy számjegy az évjáratban elég erőt ad, hogy meglépjem azokat, amiket eddig nem mertem. Ez nekem elég, ennél többet nem kérek. Nem kell mások segítsége, nem is kell végighallgatni engem, ne is figyeljenek. Majd csendesen, a hátsó sorban összeszedem a sok szemetet, amid eddig felelőtlenül odadobáltam. Kiszellőztetek kicsit, semminek ne maradjon itt még csak az illata sem. Új személyként fogok indulni, új játékosnevet adok meg, ha ringbe szállok. Ahhoz is még idő kell, de ez így van rendjén. Azt szeretném, hogy a jelenlegi életem részvevői ne ismerjenek rám az utcán pár hónap múlva, hogy újra vigyorogni tudjak a teljes szívemből.
Akármit is tartogat 2019, azt ajánlom kösse fel a gatyáját, mert most már én ülök a kormány mögött, nem a robotpilóta.
0 comments :
Post a Comment