2020, az elszeparált év
Kicsit késve bár, de megérkeztem az évértékeléssel. Nem hinném, hogy túl hosszú bejegyzés lesz, de reményeim szerit az utolsó ezen a blogon. De mindent csak a maga idejében.
2020-at itthon kezdtem meg anyuval és a macskákkal. Nudli főnök még jól tartotta magát, bár sosem szerette a szilvesztert, rettegett szegény a hangos petárdáktól és társaitól. Eleinte Lilinél lettem volna, mint általában, de szörnyen fájt a fejem és amúgy sem éreztem jól magam, így lett a mozizós szilveszterem.
Később folytattam az iskolát annak rendje s módja szerint. A szülinapom az egyik legőrültebb lett, amit eddig átéltem. Az osztálytársaimmal rövid kocsmakalandnak indult, de végül összevesztem anyával és Máténál kötöttem ki Joellel karöltve. Sokat beszélgettünk, nagyon érdekes tapasztalatokat szereztem.
Nos a következő szekciót nehéz leírnom, mivel azóta beszélni is alig tudok róla, olyan dühös vagyok. Még bejárhattunk a suliba, amikor is közelebb kerültünk egymáshoz Martinnal. Azt hiszem várható fordulat volt, bár ha őszinte akarok lenni, én addigra már lemondtam róla. A sokadik közös mozi után sokadszorra nála aludtam, de ekkor került elő először az alkohol. Még be se értünk a lakásába, amikor tudtam, hogy itt fordulni fog a kocka, ezek után már nem leszünk csak barátok. Megcsináltuk a bundáskenyeret, néztünk plusz egy filmet aztán megindult közeledés. Semmi konkrét nem történt, csak játszadoztunk egymással órákon keresztül. Néha megszakítottuk és kimentünk egy cigire, vagy beszélgettünk valamilyen semmitmondó témáról. Másnak talán ez teljesen normális lehet a párjával, de nekem ez volt az első ilyen alkalom. Nem volt nyomás, hogy jönnek a szobatársak, nem egy parkban éjszaka rejtőzködve, hanem csak úgy. Ketten. Korlátok nélkül. Együtt.
Sokszor hallottam már, hogy ez a része természetesen fog jönni és így is lett. Magamat adtam, nem játszottam túl és mindennek ellenére szerentém hinni, hogy ő sem. Egy rövidke éjszaka volt, ami akkor olyan hosszúnak tűnt.
Másnap felszálltam a hazafelé tartó buszra, majd a szobámban ücsörögve mindent furának éreztem. Átgondoltam az eseményeket, az eredmény pedig nem tetszett. Nagyszerűen éreztem magamat, kicsit hiányzott is, de nem vele. Nem tetszett az illata, nem úgy ért hozzám, ahogy előtte T.Máté. És én sem szerettem hozzáérni, nem vágytam rá. Csak arra, amit ő adni akart nekem, ami lehettünk volna, ha nincs ennyi aggályom.
Nem sokkal később beütött a covid, de még egy utolsó bulira el tudtam menni. Folyamatosan messengeren írt nekem, majd amikor másnap mondtam, hogy nem éreztem jól magam a bulin, azt mondta, hogy miatta. Mert ő tudta előre, hogy rossz lesz, de persze nem figyeletem rá, nem hallgattam meg, de ha elhívtam volna, tutira jobb lett volna nekem. Ezt egyelőre szó nélkül hagytam.
Majd egy barátomhoz mentem pár napra rá egy szülinapra. Akkor is ugyanezt a szöveget nyomta le, nekem pedig itt lett elegem. Eleinte szépen próbáltam rávezetni, hogy manipuláljon bárkit, csak ne engem, de nem értette meg. Már dühösebben vágtam hozzá, hogy nem fogom tudni megadni neki azt, amit tőlem akar. Természetesen ezt sem értette meg, mivel ő nem kér lehetetlent. Csak azt, hogy hallgassak rá. És pont ez a rész, amitől rendesen dühbe jövök, még így is, lassan egy év elteltével. Undorító viselkedését nem tudtam tovább tolerálni, teljesen megszüntettem vele a kapcsolatot. Én már nem tudtam többet mondani, de nem is akartam.
Tehát nekem jobbkor nem is jöhetett volna a lockdown. Az otthon melegében rengeteg könyv és film társaságában megnyugodtan, jóval többet tanultam, mint előtte. A jövőmről gondolkoztam, egyre mélyítettem a részleteket a terveimben. Segítettem anyának, közben elzárkóztam a kis világomba. Nagyon sok dologra jöttem rá magammal kapcsolatban, újra belemélyedtem az önismeretbe.
A nyár mintha itt sem lett volna - végig itthon ültem, játszottam és programoztam. Egyszer elmentünk Zalakarosra Dórival egy hosszú hétvégére, ami nagyon jót tett a lelkemnek. A vírust nem vették komolyan az emberek, ahogy akkor még mi sem, csak nyugodtan élveztük az üdülést.
Szeptembertől átjelentkeztem az eredetileg áhított szoftverfejlesztő szakra, ahol azóta is egész jól haladok. Új osztálytársaim között vannak nagyon jó emberek, de vannak furcsák is. Már közel sem hat meg annyira, mint pár éve, leginkább a tanulásra koncentrálok.
Év végén ellátogattam Vandához, ahol végül a szilvesztert is töltöttem. Nagyon jó érzés volt újra felmelegíteni azt a kapcsolatot, bár néha bennem van, hogy nem ismerjük már egymást. Mind a ketten rengeteget változtunk gimi óta, szinte teljesen új emberek lettünk. Habár velem fele annyi nem történt, mint vele, de kicsit ugyanúgy tekintünk a másikra, mint annak idején. Nem tudom, hogy ebből mi lesz még, mindenesetre próbálok pozitívan hozzáállni.
Dióhéjban ennyi lenne a 2020-as évem. Eleinte úgy vágtam neki ennek a posztnak, hogy amint végeztem, leprogramozok egy új oldalt, ahol mindenféle bejegyzéseket fogok írni. Hiányzik a kreativitás, főleg mióta otthagytam végleg a Bagolykőt. Nem szeretném elfelejteni az írás szeretetét, legyen szó egyszerű blogolásról, vagy történetírásról. (És az sem lenne hátrány, ha gyakorolnám a front end webezést.) De most úgy érzem, mintha órák óta csak beszélnék, kicsit elfáradtam. Mehet is a netflix and chill, mindenki másnak pedig kellemes időtöltést kívánok :D
Puszika,
Zsu
0 comments :
Post a Comment